Nézői visszajelzés: Az öngyilkos

Szeghalmi Örs szubjektív beszámolója Az öngyilkos című előadásról 

Évtizedeken át betiltott darab. Fincsi, mi? Száz éve írták, de így a léte felét elzárva töltötte. Fincsi, mi? És amikor az utóbbi évtizedekben elővették, kiderült, hogy az idő közben végbement számos változás ellenére az alapjai ma is időszerűek. Fincsi, mi?

Úgyhogy Nyikolaj Erdman műve szinte kínálja magát, hogy lehet belőle kortárs előadást csinálni. Abszurdot persze, mert a mű maga is az.

Egy apróságból átszakad az addigi élet egész szövete, és ömlik ki minden. Ez is ismerős lehet sokaknak. És onnantól nem várt helyzetek, fordulatok, új szereplők, érdekek, motivációk köszönnek be a kis(polgári) életbe.

Meg van egyébként is egy olyan alaptételem, hogy avantgarde, illetve kortárs darabot nem lehet elrontani majdnem semmilyen színpadra állításal. Szerencsére itt sem sikerült.

Ja, és, hogy ugyanazokra, ugyanolyan jogosan mutat rá ez a sok évtizedes anyag, mint ami most is van? Miért, kétszáz évvel ezelőtt is ilyen tekintetben nem ugyanez volt? És még régebben is nem? Tetszettünk volna ilyen tekintetben is fejlődni. De mivel ez nem ilyen egyszerű kérdés, itt ez a patinás tükör – amiben rengeteg generáció nézegethette magát eddig is, és most mi is belepillantunk.*

* Az előadás a Holnapután fesztivál egyik programja volt, de az már kész, még biztosan elcsíphetik a HUF után kis – tegyék is meg